Cserven Sándor: Az utcán sem engedek az optimizmusból!
„A szüleim halálát követően kerültem az utcára. Sokáig velük laktam, s egy korábbi hitel miatt veszítettük el a családi otthont. Pedig annyi mindent csináltam életem során. Nyomdász voltam a Zrínyi, majd a Szikra Nyomdában, majd a technika fejlődésével tördelő lettem. A nyomtatott papír illatához sokáig ragaszkodtam, újságárusként és rikkancsként is árultam a lapokat. De dolgoztam […]
Antal: Az élet folyamatosan tanít bennünket
„Miskolcon születtem, vegyes családban, egykeként. Anyukám német felmenőkkel rendelkező magyar, apukám viszont egyiptomi volt. Két évesen költöztünk fel Budafokra, s tíz voltam, amikor édesanyám öngyilkos lett. Nem sokkal később apukám is meghalt, őt egy autó ütötte el. Nagymamám nem tudott egyedül gondoskodni rólam, jóllehet a papa ipari alpinistaként dolgozott Németországban, s igyekezett nekünk pénzt küldeni […]
Máté István: Hiszek a segítség erejében
„Majd’ két évtizeden át dolgoztam a multik világában. Idővel azonban rájöttem, nem oda tartozom. A projektközpontú gondolkodás, amelyben csak egy pótolható darab vagy, egyre idegenebbé vált a számomra. Gyakorlatilag csak a pénzért húztam az igát. Egy napon rátaláltam egy futócsapat, a Backpack Running bejegyzésére a Facebookon. Gondoltam kipróbálom, milyen lehet vasárnap korán reggel kelni és […]